Elképedve s irigykedve olvasgattam egy régi
antológiának esszéit, beszédeit és
vitaindítóit, amely olyan irodalmi
kötet, amiben egyedülálló meglepetés

ért: a letűnt korok nagy írói elegánsan,
fantasztikusan és gondolatgazdagon tudtak
fogalmazni, s emellett rendelkeztek, nem mással,
mint a csevegés tehetségével is. Indulat

és düh is fellelhető e kötetben, sőt mi több,
gyűlölni is tudták, ami gyűlöletre méltó.
Ám - mi napjaink megnyilvánulásaiban bő
teret kapott -, nyoma sincs benne, aminek én oly

nagyon megörültem, aljasságnak, lenézésnek,
bosszúvágynak, rágalomnak. Ők udvariasan
fordultak egymáshoz, merthogy szerintük ez minden
embernek egyformán kijár és oly tapintattal

finomsággal, gyöngédséggel, diplomáciával,
nagyfokú titoktartással használták az ódon
nyelvezetüket, amely rendkívüli hatással
volt a közösségekre, szinte mindenkit vonzott.