Gomolyfelhők borítják az eget,
nem szellő lengedez,
hideg szél hasítja bőrömet,
megszokhattam volna már...
Voltak felettem
bárányfelhős kék napok,
zöld fűben fekve
néztem a napot,
két csillag világított rám szebben,
mint a világűr összes fénye,
melengetve átölelte testemet,
élvezettel szálltunk,
mint két villás farkú fecske,
csókoltunk csókba fullad estéket...
Most
fejem felett szemtelenül
éveim sorakoznak,
nekik:
pihenj, oszolj, kiáltok katonásan,
puska helyett egyik tartja összetört szívem,
a másiknak kezében ott dobog épségben,
tartanak napsugarat, esőcseppet,
harcot az éltető falatért,
róluk tekintetem a valóságba merítem,
körülvesz családom,
féltenek, szeretnek,
koromat viccelődve letagadva,
ablakomon a napsugár kopogtathat.