Szonett 4.

Nagyon hatással van rám az Ember,
s néha Vele összetalálkozom,
ilyenkor gyakran elcsodálkozom,
hol élt eddig, hol bújkált előlem?

Voltam én is naív és bölcs gyermek,
korareggel tipegtem rokonok,
s szomszéd öregek, nagy okosok
történeteit hallgatni, s eszem

felfogta életüket, érdekelt,
ha rossz kedvük volt, hangom énekelt,
megvigasztaltam a bús arcúakat.

Később az Ember lett tanár nekem,
a példázatos éltű volt mindenem,
rég itt vannak a Jánus-arcúak.