Ablakomon hiába keresem a csillagot,
ránézek, látom ahogy a ködfátyol mögül
egy bika lángot lövell orrából,
lángnyelvét elnyeli az éjnek leple,
az üvegről felém egy árnykép hízeleg,
mint a kedves vendég, vidáman integet,
ikertestvérem az, vagy én vagyok,
aki önmagát keresi téli alkonyon,
felelet helyett félálomba szendergek,
hófehér ágyamban mosolyog a képzelet.