Oszt emlegetnek e rojtos hazaiak,
kik testemtelen napban égnek,
kik állanak a szürke vijjogásban?
Én meg itt nyavajgó setétben élek...!
Merre vagytok ti édeni csibészek?
Már nevetve kezdek beleremegni!
Valahol nékem szövődik fecskefészek,
kívánnák pálcás húsában hemperegni.
Zörgő husángok, azok merészkednek,
most minden torz kalapács lényemre üt.
Pedig a csend a minden - hát eltévedtem!
Üllőim döngetnek: Óh uram - egy néma hegedűt!
Azt adj most - eljátszom véle a csöndet!
Udvaromon cikáznak árnyaim, s hívnak,
mert szívemről odaejté a hold egy követ.
Sarjadó gyepeim e kőütötte kíntól rínak.
Miért van oly, ha magány seper a sarokba,
zúgó szerelemre, zsibongó agórákra vágyok,
s most, hogy tülekedek, ama hit romokba...
Most valami mást, lágy szentséget kívánok!