Őt kerestem, pedig
sosem láttam.
Gyermeklelkem
hajlékodban
térden állva
Rád-talált a fohászával.
Mit kérhettem?
Én sem tudom.
Letagadtam,
kíváncsiktól
takargattam
Mosolyogva hazudoztam,
Elfeledtem?
Elfeledtem.
Valahol a lelkem mélyén
mégis érzem:
csak jót kérhettem:
magamnak-e vagy
még másnak?
Az idő-tájt kistestvérkét
úgy kívántam.
Lett kistestvér,
aki már nagy.
Időszárnyán elrepült
a gyermekkorom,
ifjúságom,
a fénykorom.
Azóta is:
felkeresem,
pörlekedek,
kérdezgetem:
meddig, miért,
tedd bölcsé a butát,
gazdaggá a szegényt,
megteheted,
mondom én;
szeretetport hints a Földre...
Azt hiszem: túl sokat kérek.
Így hát
megköszönöm
öregségem
minden percét,
ifjú lelkem
üdeségét.