Kedvesemmel nagy izgalommal készültünk

egy szabadtéri koncertre, ahol kedvenc

együttesünk is fellépett. Nem törődtünk

semmivel, nagyon élveztük a beatzene



ritmusát, a hátsó sorban álltunk, egymást

átkarolva s együtt hullámoztunk mi is

a hatalmas tömeggel. A Metro-s Zorán

romantikus számának a végén kicsit



könnyezve a kedvesem szemébe néztem

és szerelmesen suttogtam: - Édes, bárcsak

közelebb lehetnénk...De párom hevülten

közbekérdezett (tüzes orcáját látva



teljesen begerjedtem): - A lakásunkhoz?

Vagy egymáshoz? Meglepődve hozzábújtam,

szerelmet sugárzó szemei csillogó

fényben pompáztak. - Nem. A színpadhoz - búgtam...