Apai nagyapám egészen fiatalon
öregedett meg, mert nem vigyázott magára,

nem az élet terheitől roskadt össze, nem, hanem
ahogy cipelte őket, abban a hitben élt, másnap

az ember mindig okosabb és eszélyesebb,

s ez így megy a halandó holtáig mindennap.
Voltaképpen nem igazán foghatom nagyapámra,

hogy egy nagyon szerencsés ember lett volna, hiszen az

Atya is vélhetően azért szólította
idő előtt magához, mert nem mérte fel önnön -
maga képességét, nem tudott egyensúlyt tartani
a megszerezhető és a szükséges dolgok között...