Ne szeress, ha sokat vársz, te még emlékeimben ott
állsz és vársz. Kötöttség nem volt, csak szabadság, hogy hiányoztál, akkor az badarság.
Nem vártam a napot és nem vártam az órát, mikor látlak, de most mégis várnám, ha csak még egyszer látnám,
ahogy rám nézel. Idővel egy érzés urrá lett rajtam, de ezt kibontakozni egyre csak hagytam.
Fejlődött a dolog, erősebb lett az érzelem, hogy ne is emlékezzek nevedre, összetenném a két kezem!
Szabadon élni, nincs is ennél jobb, én is ezt gondolom, csak ehhez még hozzá kell szoknom.
Hiányzol mocskosul és fáj nekem nagyon, de mint kibontakozni, úgy elszállni is hagyom.
Bánom a napot, mikor belédszerettem bánom hogy hangod hallatán megremegtem.
Érezni téged és tudni enyém vagy,hogy ez nekem megvolt s már nincs nyugtot nem hagy!
Elfeledlek ígérem csak értsd meg nehéz nincs itt az a bizonyos kéz ami a te kezed
puszilnám a pici fejed. De minden álomban eljön a reggel,
felébredve elszörnyedve rájövök ez csak álom volt egy mocskos álom és ezt senkinek se kívánom!