A ravatal mellett,
drága jó anyánk,
nem sirathattalak,
pedig összefonta életünk
a másság.

Ha most visszagondolok,
testvéremmel kerestük
az igazságot,
kacagtunk közösen a semmin,
mert ifjúságunk vitte a lelkünk.
Ő diák, én tanár, de
odahaza a testvérpár...

Te nem őrizhetted távolból álmom
anyánk betegágya felett...

Én magamnak sosem bocsátom meg,
mért kellett
helyettem is megadnod
a végső tiszteletet.