Panaszkodok és nyafogok,
jó anyám, Rád mégis mind
ritkábban gondolok.
Itt hagytál két pici gyerekkel,
meg a drága jó testvérrel,
aki tőlünk messzire ment.
Magam maradtam,
Te voltál a mindenem,
támaszom, őrzőm, a jobb kezem.
Miért vett Isten oly hamar tőlem el?
Nem tudom, fájdalmam
vagy
dühöm volt nagyobb?
Mindenki, akit szerettem,
így vagy úgy,
de magamra hagyott!
Évek jöttek, évek mentek,
ismét szerettelek,
te önfeláldozó, te féltő, te szerető,
senkivel sem helyettesíthető.
Ha tudsz, bocsásd meg nekem,
hogy akkor
annyira hiányoztál nekem.