A táj sűrű sötétbe borul.
Minden feketévé komorul.
Csend van. Sehol semmi sem mozdul.
Pihen a táj, majd váratlanul

egy-két méla gondolat eszembe jut
és tollamra rögtön rímsokaság tolul.
Egy vers írásába kezdek hangtalanul.
Kinn közben a környék nyugalomba vonul.

Így szeretek verselni magamban
csendes, ihletett nyugalomban.
Együtt lenni a gondolataimmal,
a papírra vetett verssoraimmal.