Átharcolt nap s idegen e föld...
Hova betérek szomjasan,
fogadós! Nekem ne köszönd!
Egy italt kérek gyorsan!



Kivont kardom asztalon csillan
hajnaltól e fém jajgat
s köröttem félelem villan,
másokon ítélet hallgat.



várom azt a nedű ízét
lassan lép hozzám egy leány
szomjúságom kincsét
borús égen látott szivárvány !



mily mesés istenség lehet...
haján finoman szalad a fény
szívem dobogása megeredt
szó nem hagy el ,csak remény



Lágyan mosolyog s elballag
fogadós drága leánya...
belőle árad a legfényesebb csillag
egy szebb élet kívánsága.



Már nem kardal küzdők én,
Érted érte meg az ébredés.
feladom harcom életét...
légy az enyém,csak is az enyém!