Szűk lakásunk helyszíne a nagy


foci derbiknek, amelyet Ákos

unokámmal folytatok, csata


a javából minden meccs. Varázsos



pillanatokat élünk át, jó


érzéssel tölt el, ahogyan látom


Ákoskát fejlődni, s már számos


cselt bevet ellenem. Tanítványom




egyszer egy óvatlan mozdulat

következtében (csak gondolom, hogy


így volt, mivel épp lekonyultam


a fájdalomtól, mit éhes gyomrom




okozott s kétrét görnyedtem), egy


kóbor lövéssel egy virágvázát


talált el, mely lebillent, szemem


sarkából ezt már láttam. \'Mi vár rám




még, ha a kicsi párom felnéz


a polcra s észreveszi a dísztárgy

hiányát?\' Gyorsan Ákos felé


fordultam: - Mondd kicsikém, csak szimplán



hibáztál, vagy direkt céloztál


a díszekre? - De, papa, nem is én


voltam. \'Óh, a kis huncut, próbál-


kozik, annak tudatában, imént




nem láttam tisztán a végzetes

lövést.\' Ákosból a tekintetem


dacot váltott ki. - Kinek hiszel,


nekem avagy a saját szemednek?