Csordogál a kis patak, hűvös íze
ott bugyog ki az ős kövek között,
szilárd szülőföldem otthonából.
A napfény csillámai arcára vetülnek,
s csobogása magasan hallszik,
zúg a fenyves erdő zajában.
Versenyt űz a hangja a madarak
visításán, s az erdő lágy dallamán.
A patak erőre kap, terjeszkedik.
Boldogan táncát járja a sziklás
kövek ölébe, kígyóként kúszik,
igyekszik hírt vinni, ölelkezni,
csermelyek, patakok habjával.
Szabadon, Isten utat mutat neki,
hömpölyög, míg nem egyesül
ezernyi kis patak zömével.
Nem sokáig ringatózik, csendélete
rövid, élete megpecsételődik,
a tenger mélységének rabságába esik.