Gondtalan ifjúságom töredékét,
a tavaszi hóolvadás birtoklása
egy kis időre magával ragadta.
Ingoványos hideg ágak zömében,
kapkodtam életemért .
Nyálkás fűszálak közt hadonászva
karmoltam a folyó hullámaiban.
Mélyen véstem magam bele.
Magába szívott a hullámok sodrása,
Rabul ejtett a folyó bukdácsoló árja.
Nem akartam érezni a szerelmét!
Éreztem a kínzó fájdalmas érintését,
a fojtogató lélegzését,
mit mélyen préselt a húsomba.
Láttam a halál mosolygós arcát.
Rám kacsintott, és tovább állt.
S én csak kapizsgáltam a víz sodrásán.

Gyönge két kéz markolta testem,
máris a parton remegett az életem.
Szívem lüktetett görcsösen a félelemtől,
testem remegett a hideg víz szerelmétől,
ajkaim kéklőn ragyogtak erőszakos csókjaitól,
s a szemeim nem lelték Anyám mosolygós arcát.


Lelkem repdesett Isten szeretetétől,
Hallottam halk suttogó hangját :
-Ne félj kislány,életed a tenyeremben tartom,
szükséged van rá,neked most visszaadom.