A temető néma csendjétől,
A könnyektől ázott szemekből
Megdermedt arcok sokasága
Vetül egy apa koporsó falára.

Fiatal könnycseppek áztatják
Koporsónak fényes arcát.
S a fájdalmas jajszó kiáltását
Csak az emlékek támogatják.

Együtt töltött évek szépsége,
A család kitartó szeretete,
S a tomboló fájdalom szerénysége,
Szembe száll a halál telhetetlen kezével.

Még a fenyőfák is halkan sírnak.
Egy percre, a madarak is elnémulnak,
S a csend hangja remegve elcsuklik,
Isten nyugtató hangja ,szívünkbe lopakodik.