Áldott természet, büszkesége alkotódnak.
Mennyi szépség van benned, ámulatára e kornak.
Ki volt ki otthont adott eme élővilágnak
és a minket körülvevő szépséges tájnak?

Erdő mellett egy kis patak hömpölyög,
enyhe hulláma mossa a parti kavicsot,
vízében apró ebihalak serege hullámzik
egy gyurgyalag pedig épp szomját oltja ott.

Körötte az erdő, zöld lombjával jól elrejtve
a tojásain ülő apró vörösbegy fészkét,
éles hangja rövid időre megtöri a csendet,
de ez nem zavarja meg ezt az örök békét.

Felnézve az erdőn túlra a domb tetejére,
a lemenő Nap tompán izzó gyenge sugara
figyelmeztet a közelgő éjszaka jövetelére,
irigyen tekintve fel a mosolygó Holdra.

Őrizd a természetet, nincs nála fenségesebb.
Jusson eszedbe mindig, itt vár ez a csoda.
Legyen örök kincs mindennél értékesebb.
Szeretni, óvni kell, létezésünket szívében hordja.