Nem tudom, de sejtem, a magánytól való


félelmem tanított meg a szeretetre,


a szerelemre engem, leginkább akkor


éltem, mikor szerelmes lettem. Szeretve,




megértve egymást könnyebb volt élni, bármi


sors állt elébünk, boldogságot elértük...


Szerelmem, emlékszel? Akárki akármit


mond, ahogy megcsókoltalak, te szédült




mámoros érzéssel visszacsókoltál, majd


aztán elindultál hallgatagon - némán


és magaddal vitted az életem. Soha


nem hagylak el drágám, nem szeretek én mást...