Sokáig úgy szerettelek, mint a legszebb álmom,

nem számított, hogy sokkalta idősebb voltál

nálam, s gömbölydedebb az átlagnál, de még a fájón

kerekded arcocskád sem, csak az számított - mit mondtál



sokszor -,amit érzünk. Ha az ember igazán

szeret valakit, akkor mindezek a dolgok

nem számítanak. De, egy ideje csak színleljük már,

hogy szeretjük egymást, elért minket a megszokások



lélekölő unalma. Tettetjük, hazudjuk

a kölcsönös megértést és alakoskodunk,

megtévesztően megjátsszuk, hogy barátok is vagyunk,

hogy milyen elszántan is szeretkezünk, okoskodunk,



törjük a kis fejünket, hogyan éljük tovább,

képmutató életünket... Már nem szeretlek,

most azt érzem, valami üresség, szánalom próbál

körülvenni, a legszebb álomhoz kell a szerelem...