Öreg villamos döcög előttünk újra.
Korszerű vágányokon visz az útja.
A múltat képviseli a jelenünkben.
Csenget egy kicsit, azt is halkan, diszkréten.

Kanyarodik egyet az őszi napfényben,
majd eltűnik a bokrok, s fák sűrűjében.
Később felbukkan egy szép, nagy erdő alján,
a kamaraerdei végállomásán.

Itt egy kissé megpihen, majd utasokat vesz fel
és utána visszaindul a szokott sebességgel.
Ugyan miért is rohanjon...?! Kár annyira robogni!
Rajta utazva jó a széppé vált múltra gondolni!