Csiklandozza a hipotalamuszomat a sercenő répa hangja.
Hasonló bizsergető érzés vesz erőt gyökér esetén is rajtam.
Egyre megy, hogy sárga, vagy fehér a héja legyen a haja
a kés, vagy célszerszám pucoló könnyen csússzon rajta.

Ha megakadna a nagy lendületben, baleset is lehetne,
de én fentem a kést, ilyen ne is jusson eszedbe!
Mert ki szakértelmemben kételkedik gyakran,
hamar ki lesz a szeme marva annak.

Előszeretettel hallgatom még a pénzszámolás neszét,
ez olyan dallam mitől az ember egészen elveszti eszét.
Puhán ropog, mint az éjjel hulló érintetlen hó,
a festékszagú, még össze nem hajtott csinos bankó.

A gyertya ellobbanásának dübörgése karmolássza fülem
nála jobban nem is szeretem jobban a duruzsoló tüzet.
De épp annyira imádom és imádom a csermelycsobojt,
mely a hegyi szikláknak csapódva erdei csendet bont.

Esőcsepp dobszólója az ablakpárkányon olyan nekem,
mintha gyermekként édesanyám simogatná hombár fejem.
Csak semmi elérzékenyülés, no szentimentalizmus,
hallani akarom mit súg nekem a szél, úgyhogy kuss!

Akácos, vagy fenyves lombtömbjeinek nyögése izgat,
csigáz jobban, nem tudom magam sem a választ.
Egyre mérget veszek a tengermoraj mindig bejön,
még akkor is, ha a hullám is az ablakomon betör.

Padlónyikorgás-szimfónia fülemnek extrém öröm,
hogy milyen fából van, de recseg bánja azt a...fülem.
Lehetőleg vasalt orrú krokodilbőr csikorgós cipő legyen a lábán,
ki ma boldogan szteppel a padló ferdén sraffos hátán.

Ha már a cipőnél járunk, a kőlépcsőn felcsoszogást,
hallgatni számomra jutalom és nem valami más.
Mit tegyek, ha ilyen vájt füllel és fura ízléssel
áldott meg az Úr és valami borzalmasan, idétlen nevetéssel.