Ropog a tűz, pattog a rőzse.
A vörös kakas hadd eméssze!
A füst-vér felfolyik az égre,
ömlik,majd csordogál, aztán vége.

Halálos nyelve nyalja a gazt,
kiharap belőle ezt, meg azt.
Jóllakottan morog,nem hallat panaszt,
telt bendővel tovább fal, ha éghetőt adsz.

Nagy igyekezetében alaposan kimelegszik,
verejtéke körülötte a füvet sárgára festi.
Ontja nem sajnálja és nem is szégyelli,
mindenki kap belőle, aki s ami el tud égni.

Órákig tart a lakoma és igen látványos,
sokáig bámultam, hogy fal a bélpoklos.
Én már biztos elrontottam volna a gyomrom,
ha nekem is a zabálás lenne csak a gondom.

Irigylem e csípős csapodárt,
kit minden látó lény csodál
s látványt félelemmel kombinál.
A fájdalom s gyönyör kéz a kézben jár.

Ropog a tűz, fonnyad a füstje,
a kakas lassan visszabú az ülőre.
Halkan serceg az avar, a tőke.
Elalszik szépen most, de nem örökre.