Hiányát éreztem egy kéznek,
Mi simít az arcomon, ha félek.
Mintha tudnád mi járt fejemben,
Úgy léptél be szívembe csendben.

Rád nézek, és már nem csodálom,
Ki a legboldogabb a világon.
A szívem kihagy egy ütemet,
Aztán elesik, és kinevet.

Hányszor is gondolok rád egy nap,
Míg’ két csók közt szavak lángolnak?
Mint egy apró mennyei hont
Talált szemedben a horizont.

Egy viharként jöttél el hozzám,
De friss napsugár lettél aztán.
Átverted a gyomrom pillangóit,
Kárpótlásul súgtál valamit.

Bár tudom, hogy az otthon vár
És sokat nem ígérek adni már,
De hogy tudd milyen jó is veled,
Odaadom a Holdat neked.