Bízok abban, akit a tükörben látok,
abban, hogy jó ösvényen járok,
hogy döntéseimkor nem hagy el engem,
akit a tükörben megszerettem.

Ha az érzelmek folyóján evezek,
és netán örvénybe keveredek,
ő kihúz engem a partról,
mély gödrökből, s sötét kutakból.

Szemei kutatnak engem, keresnek,
Bizat az arca, hogy erőt keressek
magamban, mert ott van valahol,
hisz érzem, ha összecsuklok, felkarol.

Ha túl mélyre úsztam az óceánban,
és kagylóban kincset nem találtam,
és sírok a korhadt dokkon ülve,
ad nekem gyöngyeiből egyet örökre.

Sokszor csábít el egy-egy vörös alma,
izmaim elernyednek kígyó suttogásra,
és én menthetetlenül élvezem a bűnt,
ő kinevet engem, vállamra dől és tűrt.

Aztán megfogott, felállította testem,
és az utamon tovább terelt engem,
hogy ne csak egyszer élvezhessem
azt, amit csak egyszer tehettem!