Nem kérhetem hogy felejtsd el,
De a szívem érez azt tudnod kell,
Vége van, nem tartott sokáig,
De elég volt ahhoz hogy totális,
Csalódás legyen az életem.

Ne mondd hogy nem volt valóság,
Érzéseimet ne használd,
Olyan célra nem adom,
Ahol a szívem szakad, vagy meghalok.

Leélhettük volna életünk,
Csak mi ketten, ez nagyszerű,
Úgy keltem fel minden reggel,
Hogy van valaki az életemben.

Az érzés nem szégyen,
Csak kiváltság.
Mégis eme értékkel játszottál,
A megbocsájtás olyan erény
Amid ha van minden a tiéd.

Ez tart engem a mai napig
Élve, ahogy te tarthattál volna,
De tettél az egészre.

Sajnálni tudlak, nincs megvetés,
Sebeim beforrtak rég
A heg megmarad, az érzés örök,
Szerettelek, de a szívem törött.