Megmondó vers Robinak
Írtam megint verset Neked,
drága Robi, élvezheted
költészetem újabb gyöngyét,
nyisd ki végre titkos könyvét
az én szívemnek is!
Olvastam, hogy érdekelne
elhalt költők bús szerelme.
Beteg lelkük mint epedett,
s hogy szeretett - ha szeretett?
Egy bölcs ember tárja eléd,
hogy csinálta, aki tudta,
vagy csak hitte azt, hogy tudja,
mitől alél és min kacag
kezét szája elé kapva
úrinő és vacak cseléd.
Ès ha éget még hiánya,
mondja végre meg valaki,
mi az anatómiája?
hiába - mert nincs neki!
Ha izgatja még fantáziád,
hogy a túlsó partra ki viszi át?
Hát nem pár entelektüell nagyeszű,
hanem a szatyorcipelő kezű
néma asszonyok,
mint amilyen -sajnos- én is vagyok.