Látom a madarakat, ahogy messze szálnak,
Dalolnak, és meg sem várnak,
Egyszer talán én is szárnyalni fogok,
Egyszer talán én is lehetek boldog,
Az élet ott szúr meg ahol a legjobban fáj,
De ne törődj semmivel mert nincs akadály,
Mikor szerelmes vagy magason szálhatsz,
De vigyáz, mert a zuhanás fájhat,
Ha elesel tanulj meg magadtól felállni,
S próbáj szárnyak nélkül szárnyalni,
Csak légy óvatos, gyűjts erőt küzdeni,
Mert nem tudhatod az élet mikor fog padlóra küldeni!
Minden sarkon rád találhat végzet,
De én mosolyal arcomon a szemébe nézek,
Lehet, hogy sír a lelkem mégis nevetek,
Mert az élet nekem így osztott szerepet.
Mégis úgy gondolom nem ez a sorsom,
És ha kell az elmúlás szemébe mondom,
Hogy nem akarok élni egyedül,
Főleg nem úgy, hogy a boldogság elkerül.