A bevonulás

Már az örökkévalóság felé,
De ma még az itt rekedtekért,
Poros sarud elé szórt, haldokló
Sziromszőnyegen lépkedsz.
Kívül mámoros sereg,
Belül keserű öröm ölel.
Mérhettél volna egyedül is,
Teremtő végtelennel,
De porhoz jöttél a porba,
Felemelni kegyelmesen,
Hátha nyer ünnepet
A bűn felett!
S szomorít mégis itt,
E hangos fogadkozás,
Mert tudod, kakas se szól még,
S gyilkos acsarkodássá mered
Szép szájukon a mosoly,
S a kertek alatt már csendben oson
Az árulás.






A szamár

Nem láttak soha még ilyen csodát,
Virágszőnyegen lépked patám.
Busa fejem büszkén tartom a szélnek,
Keblem feszül, balzsam fülemnek
A hozsannás ének.
Pálmaágakkal űz pimasz legyet
Hátamról az ünneplő sereg.
Virágillat bódít, szemem opálos,
A nép sírva, zokogva ünnepel.
Boldog vagyok, boldogabb,
Mint bármely szürke más,
Csak azt tudnám, hogy mit keres hátamon,
Ez a Jézus, ez a koldus Messiás!











A saru

Nagy ricsaj ez,
Ma még ünnep.
Szép emberek
Szép reménye.

Szárnyal a szív,
Pirul az arc,
Kék égen jel:
Fehér galamb.

Győz majd a Jó,
Ha elmegyen.
Az ács fia
Mond: úgy legyen.

De jaj, nekem
A porban lenn,
Csak én tudom,
Hová viszem.

Lábbelinek
Gyászos ének,
Embereknek
Dicsősége.

Kakasszóra
Nem csak én,
Elhagyom,
Mint itt e nép.