Zörög a lét,mindenütt haraszt.
Múltunk gyökerein tengődve,
remegő lélekkel vergődve
várjuk a megújuló tavaszt.

Állunk egy helyben bambán nézve.
Inogó térdünk rogyadozva
próbál sorsunknak meghajolva
élni,pedig öntözni kéne.

Szomjazó jelen,száraz jövő.
Ez kell nekünk mondd,de mi végre?
Vérünk már,mint hó fehérsége
föld felé lesz halál követő!

Ébredj hát,fesd véred pirosra!
Űzd ki ereid szegénységét!
Tápláld a létnek reménységét!
Ne légy a jövődnek gyilkosa!