Megy a postás. Nehéz bőrtáskájában levelek,
pénzek, embertől embernek szóló üzenetek.
Őt nézve eszembe jut, vajon Őt ki kérdi meg?
Az Ő vágyai, álmai vajon milyenek?

Vannak-e titkolt vágyai, vannak-e álmai?
Nem fájnak-e a súlyos tehertől gyötört lábai?
Eszünkbe jut-e néha, becsülik-e az ügyfelei?
Ő nem gondol semmire. Némán viszik a lábai.

Neki dolga van! Menni kell! Teljesíteni
a feladatát. Szerényen nem több, csak ennyi.
De lehet-e szerénységből ételt venni?
Bérfizetéskor széttárt tenyér. Sajnos csak ennyi...