Nem is tudom, hol kezdjem,
Talán ott, hogy elvesztem.
Nincs esélyem, hogy újra kezdjem,
Ez volt és ez lesz már e szerény életem.

Nem is tudom, hová tartok,
Rossz felé indultam el az adott úton.
Nem találom meg a jó utat, ettől tartok,
Ettől félek, nagyon, nagyon.

Nem is tudom, mit rontottam el,
Voltak barátaim, ha nem is sok, de valamennyi.
De értsd meg, én fiatal vagyok, szeretet és öröm kell,
Buli, csajok, haverok, boldogság, ennyi!!!

Nem is tudom, mit csináljak,
Rohongálok idegességemben fel, le és alá.
Nem tudom már, mit adjak,
Hogy megkedveljenek ma már.

Nem is tudom, mit vétkeztem,
Szerintem kedves vagyok és a volt csajommal is jól bántam.
Csókoltam, öleltem egésznap és szerettem,
Sohase bántottam meg és más lánnyal se csaltam.

Nem is tudom, mihez fogok kezdeni,
Gyorsan öregszem, idén leszek tizennyolc.
Most is próbálok emberekkel barátkozni,
A történetemből biztos te is most rosszra gondolsz.

Nem is tudom, miért nem foglalkoztam ezzel eddig,
Azt hittem, boldog leszek majd egymagam.
Az emberek elítéltek és most sem szólnak hozzám, de meddig?
Mivel én zárkózott vagyok, nem keresik társaságom.

Nem is tudom, miért nem ismernek meg,
Polühistor vagyok, sok mindenről beszélgethetünk.
Hozzám idejöhetsz, én sohase bántalak meg,
És talán jól megleszünk, és tán sohase veszekedünk.

Nem is tudom, miért nem érdekelt a magány eddig,
De ahogy öregszem, egyre jobban zavar.
Ilyenkor volna szükségem boldogságra, fiatalságom végéig,
De a lány, aki boldoggá tehetne, mindig mással kavar.

Nem is tudom, miért nem lépem át,
Sokan azt mondják, a magány nem tart örökké.
Remélem igazat mondanak és nem vernek át,
A reményem az, ami utoljára hal meg és, ami sose lesz másoké!