A táj nyugtató csendjéből egy falu bújik elő.
A táj zöldellő szépségéből egy kis híd jön elő.
Egy folyó, a Tápió bújik a nádasba szelíden.
A környék szépsége élményként marad a lelkünkben.
Így él, így marad meg örvendező lényünkben.

Kicsi parasztház áll a falu szélén szelíden.
A Nap a tetőgerincén lágyan megpihen,
majd lesiklik az udvarra, fűre, fára, földre.
Beragyogja a falut végig teljesen,
és ott él tovább mindünkben örökké lélekben.