A Húsvét álma furcsa lélekálom.
Együtt van benne szépség, félelem, -
de szépségénél félelme erősebb:
kereszt kiált át dőlő életen.

Kis bűneinket jó volna levetni,
Bűntelenek, - de a vétkes világ
nem engedi! Száll, száll a lelkek álma,
lent ragyognak üveg-litániák, -

de Feltámadás? Szín színnel vitázik,
s könnycseppeken lemondó csend remeg.
Istent ígér bár tükrös lélekálom, -
de csak kín hoz sötét kereszteket.

Fű zöldre válthat belenyugvó síron, -
de nyugtalan rög belül megmarad.
Kövön szavak, már múltban is kopottak:
a meg nem értett Tízparancsolat.

Akar, nem akar: álmodik a költő,
igazat, - de kell ilyen álmodó?
Istenhez szól, s közben Mammonra gondol
hány önérdekből térdeplő csaló!

Feltámadás? Húsvét, mit ér az álmod?
Inkább szívemből szívembe megyek,
az Örök Körbe, vesztő Úttalanba,
s Csillag csókolja könnycseppjeimet.

Éden, ha nem volt, attól képzelt Éden
eljöhet még, - de Húsvét hozza el?
Tehetetlen bárányok vére csordul,
s villanó Kés győzelmet énekel.

Húsvét! Nem érted bennem mi a bánat, -
de még fájóbb az, hogy én értelek!
Kondul a szív. Hit bámul bút, keresztet.
S a szárnyas fények mily fénytelenek!