Minden népben sok minden kigyúlt hitben, -
vagy parázslóban. Figyel ördög, s isten
a lelkekben. Nem tudod mi a lélek?
Én sem. Forgását mégis érzem. Érzed?
A nép összetart, s maga ellen harcol
a bonyolultban. Tanult sok kudarcból?
Nem engedte: részben saját hibája,
s azok sem, kiknek haszna lett a kára.
A nép? Van és nincs. Paradoxnak véled?
Ha gondosan bontod fel az Egészet,
igazként sikerülhet összetenned
újra, - különben tévúton merengtet
csaló eszme, és égő vérbe lökhet
pokolkarja elkésésnek, közönynek.

Minden népben oly sokfélék az arcok,
kezek, lelkek! Ne kérdezd: mit akartok?
Minden népe hullám-történelemnek,
kérdés, akart-e valaha is egyet!
Az egyént úgy nézd: része az Egésznek, -
s hányféle útra terelheti Érdek!
Egyik a munkás húsát csontig rágta, -
dagadtra hízzon minden pénzeszsákja!
A másik zászlót emelt vörös fénybe,
mosolygott a Szabadság Istenére,
s ha kellett: meghalt érte, akár kínban..
A történelem azt tanítja: így van!

S az a népirtás? Megbánása hol van?
Nők, gyermekek, jaj! marhavagonokban,
konok kerekek, vég-végállomások..,
keretlegények, szitkokat kiáltók,
kilőtt golyó ártatlan agyban, szívben, -
mennyi szégyen! Megbánás hol van? Nincsen!
Mit ér a szó, mit bár a kényszer morzsol,
ha némaság kél a volt-gyilkosokról,
s a szemforgatás szobrokat emeltet
volt-bűnöknek, - és mai szégyeneknek?

A múlt összetett. Sohse mutasd szebbnek,
s feketébbnek! Az igazat keresd meg,
- s miértjeit! Ne tégy bűnbakká népet, -
de bűnt, vétket hallgatással se védj meg!

A nép összetett. Rétegeken réteg.
Látón rakd össze az igaz Egészet:
aranyból, melynek villanása penge,
és tőrként döf égvágyú szerelembe,
s fegyverből is, mely e szerelmet védte,
HAZÁD: legyen gyönyörű messzesége!,
megfejtett képletből, mit adott akkor
a Tudás (s nem csak uzsorakamatból!),
kis füzetből, melyből versek kiléptek
(olykor erős az eltemetett ének!),
Nobel díjból, amely a Világ érme,
s hazugságból, mi zugfirkász meséje,
misztikus hitből (nem rosszabb, mint mások
tévedésében ingó-lengő lángok),
szépből, nem szépből, erényből, hibából,
fenséges fényből, alattomos árnyból,
tiéd, nem tiéd, de minden nép ebből, -
embertelenből és emberségesből!
Nagyon nagy baj, ha szükségét nem érzed
közös kenyérnek, és kinyújtott kéznek,
s azt sem, hogy bukást közelít a vakság:

nélkülük nincs Világ, - nincs Magyarország!