Kíváncsi zöld, s szirom, fehér,
s míg kékarany köntöshöz ér
fura táncú felhőalak, -
lent nyíló virágpillanat.

Szirmán két évszak: ég a hó,
a tél tétován távozó,
s lobbanni kész másik világ
tükrén már láng-cseresznyefák.

Kíváncsi zöld, s szirom, fehér, -
kérdezitek: hűség mit ér?
Sokszor semmit, nekem sokat.
Víz futtat csend-csillagokat.

A vers játék csak, hóvirág,
és nem lesz tőle jobb világ?
Hát ez hiába-intelem,
ha egy vers úr lesz szívemen..

S te nem játék vagy, hóvirág?
Feletted leng szélfútta ág,
s csüggedt világba áthozod
zöld, fehér pillanatsorod,

az egyszerűt, de nagyszerűt,
szépséghez mindig hű derűt,
jelennek szóló ég-jelet:
kinyílt tavasz-szereteted.

A vers játszik, kis zöld-fehér,
ha könnycseppes hóval a tél
lelket telít, s az ember ül,
búsan és tehetetlenül,

s akkor is, ha már tág határ,
s a hangok szabad szárnya száll,
s égen, vízen csend-csillagok
testén dalszárnyuk átragyog.

A Föld gondterhelten sötét.
Vers és virág, mondj egy mesét,
mely őrző szívében hagyott
tavaszt, szépséget, csillagot!