A házak méla, szürke ködén fáradt, unott fény szűrődik át.
A járdán némán lépkedek.
Az agyam szó nélkül látja a jövőt, a tegnapot és a mát.
Az égen szürke fellegek.
Szabadon úsznak az égen ide, s majd azután tova. Előttük nincsen gát.
Céltalanul csellengek.
Lám egy tócsa, s benne két veréb mossa magát.
Láttukra elmerengek.
Ám az életben is sok a tócsa, csak azt nem mindenki lépheti át.
Átlépem, s tovább megyek.