A házak méla, szürke ködén bágyadt, unott fény szűrődik át.
A járdán némán lépkedek.
Az agyam látja a jövőt, a tegnapot, s a mát.
Az égen szürke fellegek
szabadon szállnak ide, majd azon tova, előttük nincsen gát.
Lám egy tócsa, s benne két veréb mossa magát.
Szórakozottan elmerengek.
Ha az életben sok a tócsa, akkor nem mindenki lépheti át?
S némán tovább megyek.