Nincs dallamosabb harmónia

szerelmünknél, összhangzó, tiszta

szimfónia, érzése velünk

született, velünk hal el. Együtt



mindig boldogok vagyunk, hálás

vagyok a sorsnak, mert ő áldás

nekem, már azzal is: létezik,

hiszen megmutatta, leledzik



bennem érzés, amelytől képes

vagyok még szerelemre, édes

szerelemre, amiről magam

sem tudtam, és ez, mit tagadjam,



hálával tölt el. De, meglehet

az is, hogy nem más a szerelem

(óh, istenem, mennyi öröm ért!),

mint hálaérzet a gyönyörért...