Sokféle hang járkál tavasz-határon,
ha bizakodnak az erdei fák:
néha hallod hangját a Hangtalannak,
s belső hangot kinyit külső világ.

Az életünkbe hangok visszatérnek:
az ijesztőek is, s a kedvesek.
Fehér láng-hang villan kékre, merészre,
s kerekülnek nappal-bagolyszemek.

Belső hangoktól csordul túl a lélek,
ha virágcsokrot nyújt át égi hó
tiszta tavasznak, szilaj-gondtalannak,
s gyorsító vízen kigyúlt fényhajó.

Ó, el ne hidd: minden tudunk az erdőnk
hangjairól! Hang, s hangtalan között
a szív sokszor megszorul: hinne, tenne, -
de hit, s tett síró tájhoz kötözött.

Hangokból erdő száll a hangtalanban,
ha a félig-kész sötét ránkszakad,
s madárhangoknak, búcsúzó időnek
piros hangtükröt tart a pillanat.

Tavasz-határon magas fák felállnak.
Könnycsepp-hangokban bánat és öröm.
Csend-csillag cseng. Épít, pusztít a Szépség:
vádló valóság, áldó köszönöm.