Ez a cím akár válasz is lehetne
egyik műved címére, ám túl messze
juthatna versem képzelet-batáron, -
így ne vedd ezt még válasznak, Barátom!
(E világnak szól ez, és, bizony, okkal,
mivel az elsietett válaszokkal
tele van, persze, az is igaz: késő
gondolat sokszor nem sok jót ígérő.)
Épp most jelent meg a Szavak, fogalmak..
poémám, persze, tudom, azt már holnap
elfelejtik, - vagy még ma, nem is kétlem:
erős e nép a nem-emlékezésben.
Ilyen e nép! Ha tán nem tetszik gőgöm,
igazad van, de szépítő időkön
túljutottam. Mindig többféle ország
egy országon belül, csak a bolondját
járatják a néppel, - s lényegre tértem,
ha kérdezem: kik, s kiknek érdekében?

Eszme szép lehet, akkor is: mögötte
bűnök vannak, - rosszak, jók vére, könnye.
Tagadható? Különc vagyok, de drága
nekem Tények kegyetlen Igazsága.
Nyilván Te is így vagy vele, csak szebben
tudod megírni. Nos hát, akkor ebben
megegyezünk? A föld, a táj nem ország
önmagában, igaz, anyaglét-sorsát
adja, s anyanyelv édesít, megértet
ezt-azt, de csak kérőjeként Egésznek, -
teljességért tovább kutató részlet.
Kimondom (bármint szánom múltját, sorsát):
nem országom e mai Magyarország!

Aki látja milyen erkölcsi mélyben
urai, - hát most úgy él börtönében:
ha kell, s ha tud, - szól, vagy, kényszerből, hallgat,
s megvet hazának hirdetett hatalmat,
mely nem haza. Csupán gúnyból lehetne
így nevezni! Kevesek Édenkertje, -
de a többségnek mit ad ez az Éden?
(S titok, hogy hányan halnak benne éhen.)

Az én Országom? Egy elképzelt Ország.
Tiszta Csillag őrzi jövendő sorsát.
Valóvá lesz, - ezt egy percig sem kétlem! -
de ma még hihetetlen messzeségben.
Dolgos ország, szívvel és ésszel élő,
s múltról, jelenről igazat mesélő.

Az én Népem? Nem ez a mai fajta,
melynek kudarca szolganép kudarca:
semmi-koncért, vagy csupán balga hitben
megalázkodik, kész, hogy istenítsen
bármilyen senkit, s bambul úri bálra,
mintha az volna a világ csodája..

Ó, képzelt Néppel, Te, elképzelt Ország!
Legalább olykor-olykor varázsolj át
távol magadba, hogy lelkem ne érje
e rossz jelen annyi keserűsége,
s ne lássam ezt a népet, mely magára
keresztet vethet, oly gyarló az álma,
s ezt a földet, ahol annyian lopnak, -
s még glóriát ad öntelt tolvajoknak!

Képzelt Népem lelkében ott loboghat
többféle zászló.. Távol ez a Holnap!
Most a hazugság hat még, és feledtet
sok mindent: ellenséggé miként tett meg
románokat a magyarok szemében, -
s viszont! (Hatalom ártó vaskezében
hányszor szorult nemzetek szíve össze!
Nyelvük kivágta, kezük megkötözte,
s hátukon perdült eszeveszett táncra
égő Pokol: az Ördög Királysága).

Szívből, ha Szív: a Szépség messze látszó, -
s megférhet román, magyar, székely zászló
egymással, jól! A múltban is, ha kértek
viszályok vért, - nem volt az Isten-érdek.
Milyen érdek volt? Képzelt népem tudja, -
s mai maszlagon el dehogy butulna!
Magyarkodás ma gyakran mindent áthat:
kiáltsd igazad Volt, Huszadik Század!

Beszélgetünk, - s a kopók majd figyelnek.
Gyönyörűek! Szemükbe néző lelket,
jóindulatot, értelmet találhat, -
részei egy szép erdélyi varázsnak.
Nem tagadom: elbűvöltek, egészen,
múltkor is, madárhangos erdőszélen.
Ha bennük csepp kópéság, - annyi kell még!
(Költő is kergethet huncut szerencsét,
s olykor benne is nyelvet öltő gyermek,
kitől a vers néha egy mosolyt nyerhet.)