Madarak íve, amit röptük rajzol,
s hoz vissza olykor elmúlt pillanatból,
vagy víz gömböcske, mit volt öröm, bánat
fényesít, de már csupán önmagának..

Eltűnődöm: a sok-sok apró részlet
mint fedi el a szemnek az Egészet
kis életekből.. és létezik-e Élet,
s mond-e róla maradandó meséket
Idő, amely nem lesz önmaga foglya,
s a részleteket Tornyába befogadja?

A világot megismered, s már kint is
a lelked, kapun kívül, s a Kéz int is,
majd búcsú-hintát lendít Láthatatlan,
s nem kell a Látó, semmilyen alakban.

Elképzelt Isten vércseppes keresztfán,
Szépség a kínban, - de valóként hitvány
az a másik, mit megteremt belőle
(nem a Teremtő!): érdek, amely dőre,

s megundorodsz a nyájtól, amely béget,
sodrásától emberi birkanépnek,
ám építeni elefántcsont tornyod
késő (vagy mindig az volt?), mert a gondok
körülvesznek, s szívedről fényarc holdak
sötét mezőkre már elkóboroltak.

Bár hajnal majd pír-kárpitot kitámaszt
másoknak, s kelt Egész utáni vágyat, -
te már tudod: tört részletek bevárnak,
légi rajza madárszárny ívű vágynak,
suhanó sóhaj, ismerős-kegyetlen,
hiány érzése kiáltó szívekben,
csend fájdalomban kigyúlt álmú ablak,

csillaghite egy piros pillanatnak.