Tudod, aki kell, az az erejével,
és a gyengeségeivel együtt kell.
Tudod, aki kell, átölelve
érdesen simuló karjaival kell.
Egy létezéssel, összeforrt lélegzettel,
háborúval és békével,
minden hibájával és terhével,
az eszével és a szívével, kell.

Az örökkévalóságig hallható,
bódult állapotba ringató,
dallamos hang, mely
álomba szenderít.
Az volna jó.

Egyszerre levegőt venni,
majd lassan kipréselni,
hogy szívünk zavart
ritmusát ne hallja más.
Az volna jó.

Dalos madárként énekelve
táncot járni puha csendre,
s áhítattal nézve szemeid
fürkésző tekintetét.
Az volna jó.

Betakarni meleg köddel,
hogy gondterhelt életed
minden másodpercét
gyönyörben éld át.
Az volna jó.

Felépíteni álomvárad,
s az apró csóktéglákat
egymásba helyezve hagyni,
hogy tartsa össze világunk.
Az volna jó.

Szeretni s szeretve lenni,
benned lassan kiteljesedni,
teljesíteni álmaid,
úgy akarom, hogy lássam is
mosolyod, mely színesre festi
az eget s bearanyozza napjaim,
elveszve akarni karjaid,
s lopva szívednek csókjait.