Egy gimnáziumi osztálytársnőmmel

futottam össze a Duna Plázában,

egykori gyönyörűszép szeretőmnek

(kit én hagytam faképnél, s hálátlan



fráternek tart azóta) sűrű könnyek

jelentek meg kék szemében. Erősen

átölelt és elcsukló hangon összes

bánatát rám öntötte. - Látod, szörnyen



nézek ki. Pál, van egy olyan érzésem,

hogy a férjem már nem szeret úgy, sajna

mint régen. - Miből gondolod, szépségem?

- Abból, hogy már négy éve nem jött haza...