Mi ne látnánk, hogy csak Anyag varázsol,
állít, bíztat, kételkedik, vagy cáfol?
Olykor meg rá- rádörmög erre-arra,
mint mesék kedves, medvés öregapja.

Bár lehetne felénk kitárt szabadság, -
de jövőből mit hozott végül? Rab Mát.
S mit teremtett? Oly tökéletlen népet,
amely jót rosszra könnyen átcseréltet.

Az Anyag költ, és sohasem a költő,
de versben Kérdés megszülethet, felnő,
s lassan börtönét kitapintja, bontja
válasz éhes, elszánt paradoxonja.

Választ kap-e? Most legelőjét várja
a nép, Anyag szánandó birkanyája, -
de vers (ha vers) tudja: mozgó Anyagban
más Idő is, szépséges lelkű dal van,

éden ébrenlét, s fényringású álom,
egy égi föld, szíveket megtalálón.
S az, mi nem kell még: bátor, igaz Eszme, -
s egyszerre néz végesre, végtelenre.

Rímek futnak, a sorok Közelt kérnek
Tőletek, alkony-hajnal Messzeségek,
s Végtelenből végesnek jelző pírt ad
gyönyörű szín, piroskoronás Csillag.

Anyag mozgásban, reméljük, majd eljő
Kérdést kiáltó, Választ váró erdő,
új út emberhez méltóbb indulása, -

Élet, Halál, Dal teljesebb varázsa.