Bokor kútból kakukkhang
kiugrott. Meglepett
mező meresztett rája
nagy, kék szemet.

A hang zengett, majd eltűnt.
Fülelt kíváncsi csend,
s kék szembe visszahozta
a végtelent,

végtelen zöldet, sárgát,
fűszál rengetegét,
míg szívbe átgurultak
virágmesék.

Virágmesék, a Szépség
színeivel, kerek
öröm-, s bánatkönnycseppes
éggyermekek.

Szívben, virágmesékben
újra gyúlt hunyt talány:
rám találsz szebb jövőben,
Csillaghazám?

Ha rám nem is: jót másnak
hinni és vágyni jó..
Ott úszott, fényhitével,
felhőhajó.

Kakukkhang ugrott, jósolt.
Suhant a fent, a lent,
s bánat csillant a hulló
könnycseppeken.

Egy szív másokért fájt már.
Bolond szív, meglehet..
Ugye, mesék, virágok,
éggyermekek?