A tücsökhang felhőkbe költözött,
onnan szól most. Ezüstlő fű között
különös ékszer: szíve, láza van
- gyík teste szór szikrákat hangtalan.

A táj leül mellém és hirtelen
sóhaj borzolta kis szigeteken
mi kóborló szín egyszercsak kiköt
és szól az égi és földi tücsök,

és nyarakon és új s új őszön át
csalogat tükrös-áttetsző világ.
Látszat ragyogtat új s új látszatot.
A tücskök is hangos-hangtalanok.

A nyár s ősz szélén mennyien vagyunk:
ha szólunk is, mégiscsak hallgatunk!
Fejünk felett nagy varázsló-karok,
intő szemek, élénk-hallgatagok.

Fehér sasok lengő tükrökön át
vinnék szárnyak, idők új látszatát,
- de nincs idő. Egy pillanat, ha van:
villanó gyík tükörhang-hangtalan.