\"Csermelyzúgás, bérci vadvirágok,

Születésem ott ért napvilágot.

A fenyvesek sóhajában ringott

anyám vajúdása\"; történet így hangzott.



\"Mert a mi időnkben nem így vót\"

Hallgatom szám tátva nagyapót:

\"Lenvászonba pólyálva a kasba

vettek ágyat, s vittek a havasba\"



Mily dicső e bércek közt az élet!

\"Igen, gyermekkorom emléke éltet...\"

Nézem, az égbolt friss levegőt lehel,

Gyönge szivárvány fodrában ível.



E csodás kép ébred nagyapó hangján.

A történet mélységes gyerekkorán,

Felidézi mégis szikár éveit,

Könnybe lábadnak remegő szemei.



S ím, mégis dalra fakad nagyapó!

Hangja cseng a csendben, mint a kürtszó.

Édes mosolyt csal arcom falára,

Rám kacsint, s elnémít dalával.



Nyugalom árny száll nagyapó arcára,

Mert szívéből dalolhat továbbra.

Visszhangját a napsugár felkarolja

Röpítve szabadba, mert ő így akarja.