Ahogy a világ kifoszt, s rossz anyag
mindenütt: bánat-ok, – de önmagad
túlontúl mégse szánd, amíg a Szó
veled marad, Mélységet Kutató!

A Szó engedi, hogy lelkekbe láss,
s ez érdekes-fájdalmas utazás.
Ha Vers a vers, akármint megvetik:
megtalálja igaz isteneit.

Ha Vers a vers: rád néznek ég-szemek,
s kifényesednek volt-fénytelenek.
Pusztulásban is más idő Időd:
távozóban megmutat érkezőt.

Versnek nem kell ártó, ostoba hit:
megtalálja igaz isteneit.
Mosolyuk ível úttalanon át,
s biztat: kutass, valahol jobb világ!

Mutass meg, Vers, rútat, szépet, mesét,
gyalázatok álarcos istenét,
hulló embert, s hogy fekélyes sebek
mint fertőznek legyengült lelkeket!

A rossz anyag, sajnos, már mindenütt,
s fosztó kezeknek jött el ünnepük.
Ó, Vers, látod?! Ez egy ocsmány világ,
s míg fosztogat, kifosztja: önmagát.