Október volt, fellobogtak a fákon
fénysötétben nyugtalan levelek.
Készülődtél zavaros-lelkű álom,
de rejtetted még fegyvereidet.
Október álma, ötvenhatos álom!
Én csak színigaz álmod mondhatom
(míg tankot rajzol Samu Bácsis kézzel
a kisiskolás: \\\"Szent Forradalom!\\\").
Ki gondolkodik (no de becsülettel!)
annak az álmod rejtély nem lehet.
Átlát, mint én egykor (egyetemista)
álszent szavakat, ravasz tetteket.
Volt álomrész, mely szép, vágy, hogy a Csillag,
amit hirdetett, méltón az legyen:
Szépség szabad, újult-piros színével,
meggyőzéssel győzzön a szíveken...
...de hamarosan már egy másik álom
élt és akasztott és gyűlölt a szó
(letagadni nem lehet: ott a fénykép, -
de sunyi módon elhallgatható!).
S ki szónokolt uszító jelszavakkal,
s tankoknak hajszolt pesti srácokat,
nem bűnös, mondd? Szerinted nem?! No akkor
ne is szólj hozzám, megvetem szavad!
Október álma örvénylett. A szennyet
felkavarta. Kinyílt ördögi kéz, -
és hát hogy abban mennyi minden ott volt!
A nemzetszégyen lovastengerész
eszméje is (van, aki, persze, ennek
szobrot kíván ma is, nosztalgiák
hangos iá!-i oly messzire zengnek,
s tehetik: győztél, Október-világ!),
s zöld szín, nem éppen Ámor szép nyilával,
szintén ott volt (másképp nem is lehet:
mindig akadnak, akik úgy imádják
a riogató rémkereszteket,
s mindig akad, aki a gyilkosokkal
összekacsint hatalom-éhesen, -
meg sem tudnád számolni, Látszatország,
olyan sok múltadban a becstelen!).

Megyek a rozsdás, csüggedt fák alatt és
a furcsákon szomorún nevetek.
Óvodásnép játszik \\\"Szent Forradalmat\\\".
Buzgón gyártják felül a szenteket.
S nem csak gyártják, - de milyen primitíven!
Samu Úr képén intelem ragyog:
\\\"Hirdessétek büszkén: gondolkozhattok, -
de közben nehogy gondolkozzatok!\\\"
Kik kandikálnak ki Samu zsebéből?
A jobb se jobb, - és mitől bal a bal?
Ne gondolkozz ezen, te Látszatország, -
azt kövesd csak, mit vakságod sugall!

Ám értetek könnyet ejtek, ti srácok,
őszi álomban bátran haltatok.
Tizenévesen, ó, dehogy tudtátok
az igazat, bűnös ártatlanok!
Előttem, persze, ők is sorakoznak,
akik tőletek fekete hazát
kaptak, s miként Ti, úgy lettek halottak:
csillagdíszes, elesett katonák.

Én értük most szintén könnycseppet ejtek,
ha rosszallja is e látszat-haza.
Október Álmát, ki érti, megérti:
hamis a jelen aranycsillaga,
zászlóerdeje és hordóbeszéde.
Rossz tettekkel teli e rossz világ,
bármint tagadja aranyborjús népe,
s bármint zengnek ünnep-litániák.

Persze, igaz, olykor megmosolyogtat
a képernyőn a sok kaméleon.
Hiány belőlük nálad, Látszatország,
nem volt soha (akár e Földgolyón)!